Mysterious Life

7. fejezet - Pont, mint rég...

Sziasztok :) Nagyon örülök ,hogy összejött az 5 komi az előző részre ezért meghoztam az új részt ugyanúgy 5 komi után hozom a kövit :) 

Remélem tetszeni fog :) Jó olvasást :) 

- Ez a beszéd! - kiáltott fel. - Akkor indulás. Milyest ezt kimondta már adta is a gyújtást a fekete démonjára. Nekem sem kellett több felkaptam a sisakom, gyújtást adtam az én kicsikémre majd mellégurultam.

Másodpercre pontosan egyszerre indultunk el és kb. fél órán, keresztül motoroztunk, míg végül a házunktól nem messze elkezdett lassítani előttem a titokzatos motoros. Én lassan mellégurulok és felemelem a sisakom.

- Miért álltál meg? - kérdeztem tőle. Erre a kérdésemre nem adott választ csak a dzsekije első zsebéből elővett egy tollat és egy papírt ráírta a számát majd átnyújtotta nekem.

- Hívj fel, ha bármikor motorozni támad kedved. - nyomta a kezembe a papír darabkát.

- Úgy lesz.  - mondtam neki mosolyogva és eltettem a fecnit. Ekkor ő megfordult és egy szempillantás alatt elindult. Olyan gyorsan mert, hogy néhány másodperc múlva már a látókörömből is kiért.

Ekkor a visszanyomva a fejemre a sisakot én is elindultam haza. Már javában 4 óra körül lehetett és kezdtem kissé megéhezni. Igaz megálltam enni egy keveset valamelyik gyors kajáldában de az nem most volt.

Mikor a házunk elé értem és kinyitottam az ajtót Emily Liam ölében ülve a t-t nézte Zayn a szomszédos kanapén Louissal beszélgetett Niall pedig a konyhában volt. Harryt ismét nem láttam sehol...

Ami bevallom nem volt valami meglepő.

- Arrébb mennél végre? - Szólalt meg egy igen bunkó rekedtes hang mögöttem.

- Kedvesebben nem lehetnek?! - kaptam fel a vizet és fordultam hátra Harryhez. Erre ő csak megforgatta a szemét és ellökve engem az újából bement a házba. Eközben a többiek csak feszülten figyeltek minket.

- Ez mégis mi volt? - jött oda hozzám Emily Liam öléből kiszállva.

- Semmi különös. Csak Harry... - akadt el a hangom - muszáj ezt itt megbeszélnünk?? Menjünk fel a szobámba.

- Nos mesélj mi történt. - kezdett faggatózni Emily.

- Hát tudod... - akadt el ismét a hangom. Nem tudtam, hogy el e mondhatom neki a történteket. Tudom, hogy a legjobb barátnőm de elég sok dolog történt, szóval ara jutottam, hogy csak egy részét osztom meg vele. - Harry tegnap éjjel bejött a szobámba. - kezdtem bele nagy nehezen a mondatba. Féltem, hogy Emily mit fog reagálni és netán elkezd kombinálni, de ahogy a szemébe néztem ez őt, egyáltalán nem lepte meg. Sőt inkább lesütötte a fejét és a tarkójához nyúlt. Ezt akkor teszi, amikor valamit elhallgat előlem. - Te tudtad. - mondtam neki halkan. - Tudtad, hogy

Harry nálam járt tegnap este és hogy megmutatta a pendrivet. De honnan.. - folytattam volna a mondatot, de Emily közbe szólt.

- Én küldtem Harryt magától sosem ment volna. A pendrive meg nem valódi. Én találtam ki egy régi filmből való. - Ledöbbentem. Nem hittem volna, hogy Emily képes ilyenre. - Ne haragudj. Nem akartalak becsapni.

 Tudtam, hogy Harry magától sosem merné megtenni ezt a lépést. Nem hittem, hogy ez lesz a vége. De mi is lett a vége??

- Hogy tehetted? Átvertél te is és Harry is!! Harry gyűlöl engem és most már én is őt! - Kiáltottam rá. Már azt sem tudtam, hogy mi volt igaz abból, amit Harry nekem mesélt.

- Sajnálom. Én nem... Én nem... - törtek ki a szeméből a könnyek, amik végiggördültek az arcán.

- Te nem az én legjobb barátnőm vagy... Mert ő sosem tett volna ilyet velem. Sosem vert volna át. Te már nem ő vagy... Igazából azt sem tudom, hogy ki vagy... - mondtam és is a könnyeimmel küszködve majd kirohantam a szobába le a lépcsőn és az előszobába a kényelmes melegítőfeslőmért nyúlva ki az ajtón London szeles utcáira. A kapucnit a fejemre húzva indultam el a rohanó Londoni utcákon egy közeli játszótér felé ahová régen mindig a bátyámmal jártunk ki. Leültem az egyik hintába és néztem a játszó gyerekeket. Egyszer csak egy testvérpáron akadt meg a tekintetem amint egymást kergetve játszották az egykori kedven játékomat. A bújócskát. Ahogy figyeltem őket egyszer csak a kislány megbotlott egy fadarabban és elesett. A kisfiú odatérdelt mellé majd miután meggyőződött róla hogy nincs nagyobb baja az ijedségen, kívül felsegítette, majd szorosan magához ölelte.

~ Sara ne aggódj nincs semmi baj.. - szólt a kisfiú. De a kislány csak tovább sírt. - Nem lesz semmi baj én, itt vagyok neked. Mindig itt leszek. Sosem hagylak el. - folytatta a kisfiú.

- Ígéred Niall? - kérdezte szipogva a kislány.

- Ígérem válaszolta a kisfiú. - a kislány elmosolyodott majd egy puszit nyomott a fiú arcára és folytatták a játékot. ~

Ekkor könnyek szöktem a szemembe és nem bírtam visszatartani a sírást. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy ki lát vagy ki nem csak sírtam... Sírtam szüntelenül.  Már egy ideje áztatták a sós

Könnyek az arcomat és a szememet, amikor valaki hátulról megfogta a vállam, minek következtében azonnal megfordultam de a sírásom szakadatlan volt.

- Sara! - kiáltott fel Niall. - Miért sírsz? - én csak megráztam a fejem.

- Sara ne aggódj nincs semmi baj. - Mondta Niall de, én nem tudtam abbahagyni a sírást, és csak zokogtam. Pont úgy, mint évekkel ezelőtt. - Nem lesz semmi baj, most már itt vagyok.

- Megígérted Niall. megígérted - nyögdécseltem nagy nehezen a szavakat. - Megígérted, hogy sosem hagysz el de, itt hagytál. Évekig semmit sem tudtam rólad.

- Sara, sosem hagytalak el. Mindig itt voltam... Itt voltam veled idebent - tette a kezét a szívemre. - Tudom nehéz elhinni de, amikor tehettem, meglátogathatlak, de az volt a kikötés, hogy te ne láthatsz engem. Mindig veled voltam.  Mindig megvédtelek mindentől. Tudod milyen nehéz volt megállni, hogy ne szólítsalak meg? Hogy ne fussak utánad és öleljelek át?

De nem tehettem... Tudom ez nem mentség és tudom, hogy sosem voltam jó testvér de remélem, egyszer megbocsátasz. Sara én... Én nagyon szeretlek. Ha valami baj történne veled én nem is, tudom, mit tennék. - Ezeknél, a szavaknál már neki is javában áztatták a könnyek az arcát.

- Hiszek neked. Niall lehet, hogy van tökéletes báty, de nekem nem kell. Nekem egy Nando's-os éjjelevő bolond szőke báty kell. Az pedig te vagy, csak is te. És nekem te vagy a tökéletes báty, még ha nem is voltál mellettem állandóan, de amikor kellettél, ott voltál és vigyáztál rám, még ha ezt nem is vettem észre mindig. És én is szeretlek Niall. - hangzottak a szavak halkan ajkaimból, de már nem sírtam, inkább örültem, hogy Niall megint velem van, ilyenkor nem érdekel se Emily se Harry se senki. - Niall! Ugye sosem hagysz el?

- Ígérem. - mondta ki azt a szót, amitől ismét könnyek szöktek a szemembe, de most nem a szomorúságtól. Ezek most örömkönnyek voltak, amiket eddig csak Niall tudott kicsalni fogságukból.

Még egy jó darabig ültünk a parkban a hintákon közben Niallt "megtámadta" néhány rajongója, akik képet és autogramot kérek tőle, és ami meglepett néhányan tőlem is. Nagyon kedvesek, aranyosak voltak.

Most már értem, hogy miért szeretik ezt annyira csinálni a fiúk.

- Niall kezd sötétedni. Nem kéne mennünk? - kérdeztem a szomszédos hintán ülő bátyámtól.

- Miért kéne menünk? - kérdezte értetlenül.

- Tudod... Karmok, fogak, arcszőrzet, színváltós szem, nem szeretnék áldozatokat pláne nem itt. - mondtam, hogy egyértelművé váljon neki, hogy tudom a titkukat.

- Tehát Harry elmesélte. - ejtet meg egy kényszer mosolyt.

- Honnan tudtad, hogy Harry volt. - kérdeztem döbbenten.

- Nem tudtam de, most már tudom. - kuncogott fel. Mire én egy hatalmasat löktem rajta majd én is, elnevettem magam. Elfelejtettem, hogy a bátyám remek módon tud blöffölni.

- Na de most komolyan mennünk kéne nem? - kérdeztem rá ismét.

- Ne aggódj rám csak a telihold veszélyes. - mosolyodott el.

- Hogy - hogy? Te csak ilyen teliholdas farsakk vagy? - kérdeztem értetlenül, mire ő felnevetett.

- Nem. A többi hold csak az újoncokra veszélyes én már kb. egy éve, vagyok vérfarkas. Tehát én már kordába tudom tartani a képességem. - mondta miközben átkarolt a vállamnál, míg én az oldalát fogtam és így sétáltunk a csillagos ég alatt, pont, mint régen...