7. fejezet - Pont, mint rég...
Sziasztok :) Nagyon örülök ,hogy összejött az 5 komi az előző részre ezért meghoztam az új részt ugyanúgy 5 komi után hozom a kövit :)
Remélem tetszeni fog :) Jó olvasást :)
- Ez a beszéd! - kiáltott fel. - Akkor indulás. Milyest ezt kimondta
már adta is a gyújtást a fekete démonjára. Nekem sem kellett több felkaptam a sisakom,
gyújtást adtam az én kicsikémre majd mellégurultam.
Másodpercre pontosan egyszerre indultunk el és kb. fél órán,
keresztül motoroztunk, míg végül a házunktól nem messze elkezdett lassítani
előttem a titokzatos motoros. Én lassan mellégurulok és felemelem a sisakom.
- Miért álltál meg? - kérdeztem tőle. Erre a kérdésemre nem
adott választ csak a dzsekije első zsebéből elővett egy tollat és egy papírt
ráírta a számát majd átnyújtotta nekem.
- Hívj fel, ha bármikor motorozni támad kedved. - nyomta a
kezembe a papír darabkát.
- Úgy lesz. - mondtam
neki mosolyogva és eltettem a fecnit. Ekkor ő megfordult és egy szempillantás
alatt elindult. Olyan gyorsan mert, hogy néhány másodperc múlva már a
látókörömből is kiért.
Ekkor a visszanyomva a fejemre a sisakot én is elindultam
haza. Már javában 4 óra körül lehetett és kezdtem kissé megéhezni. Igaz megálltam
enni egy keveset valamelyik gyors kajáldában de az nem most volt.
Mikor a házunk elé értem és kinyitottam az ajtót Emily Liam
ölében ülve a t-t nézte Zayn a szomszédos kanapén Louissal beszélgetett Niall
pedig a konyhában volt. Harryt ismét nem láttam sehol...
Ami bevallom nem volt valami meglepő.
- Arrébb mennél végre? - Szólalt meg egy igen bunkó rekedtes
hang mögöttem.
- Kedvesebben nem lehetnek?! - kaptam fel a vizet és
fordultam hátra Harryhez. Erre ő csak megforgatta a szemét és ellökve engem az
újából bement a házba. Eközben a többiek csak feszülten figyeltek minket.
- Ez mégis mi volt? - jött oda hozzám Emily Liam öléből
kiszállva.
- Semmi különös. Csak Harry... - akadt el a hangom - muszáj
ezt itt megbeszélnünk?? Menjünk fel a szobámba.
- Nos mesélj mi történt. - kezdett faggatózni Emily.
- Hát tudod... - akadt el ismét a hangom. Nem tudtam, hogy
el e mondhatom neki a történteket. Tudom, hogy a legjobb barátnőm de elég sok
dolog történt, szóval ara jutottam, hogy csak egy részét osztom meg vele. -
Harry tegnap éjjel bejött a szobámba. - kezdtem bele nagy nehezen a mondatba. Féltem,
hogy Emily mit fog reagálni és netán elkezd kombinálni, de ahogy a szemébe
néztem ez őt, egyáltalán nem lepte meg. Sőt inkább lesütötte a fejét és a
tarkójához nyúlt. Ezt akkor teszi, amikor valamit elhallgat előlem. - Te
tudtad. - mondtam neki halkan. - Tudtad, hogy
Harry nálam járt tegnap este és hogy megmutatta a pendrivet.
De honnan.. - folytattam volna a mondatot, de Emily közbe szólt.
- Én küldtem Harryt magától sosem ment volna. A pendrive meg
nem valódi. Én találtam ki egy régi filmből való. - Ledöbbentem. Nem hittem volna,
hogy Emily képes ilyenre. - Ne haragudj. Nem akartalak becsapni.
Tudtam, hogy Harry
magától sosem merné megtenni ezt a lépést. Nem hittem, hogy ez lesz a vége. De
mi is lett a vége??
- Hogy tehetted? Átvertél te is és Harry is!! Harry gyűlöl
engem és most már én is őt! - Kiáltottam rá. Már azt sem tudtam, hogy mi volt
igaz abból, amit Harry nekem mesélt.
- Sajnálom. Én nem... Én nem... - törtek ki a szeméből a könnyek,
amik végiggördültek az arcán.
- Te nem az én legjobb barátnőm vagy... Mert ő sosem tett
volna ilyet velem. Sosem vert volna át. Te már nem ő vagy... Igazából azt sem tudom,
hogy ki vagy... - mondtam és is a könnyeimmel küszködve majd kirohantam a
szobába le a lépcsőn és az előszobába a kényelmes melegítőfeslőmért nyúlva ki
az ajtón London szeles utcáira. A kapucnit a fejemre húzva indultam el a rohanó
Londoni utcákon egy közeli játszótér felé ahová régen mindig a bátyámmal
jártunk ki. Leültem az egyik hintába és néztem a játszó gyerekeket. Egyszer
csak egy testvérpáron akadt meg a tekintetem amint egymást kergetve játszották
az egykori kedven játékomat. A bújócskát. Ahogy figyeltem őket egyszer csak a
kislány megbotlott egy fadarabban és elesett. A kisfiú odatérdelt mellé majd miután
meggyőződött róla hogy nincs nagyobb baja az ijedségen, kívül felsegítette,
majd szorosan magához ölelte.
~ Sara ne aggódj nincs semmi baj.. - szólt a kisfiú. De a
kislány csak tovább sírt. - Nem lesz semmi baj én, itt vagyok neked. Mindig itt
leszek. Sosem hagylak el. - folytatta a kisfiú.
- Ígéred Niall? - kérdezte szipogva a kislány.
- Ígérem válaszolta a kisfiú. - a kislány elmosolyodott majd
egy puszit nyomott a fiú arcára és folytatták a játékot. ~
Ekkor könnyek szöktem a szemembe és nem bírtam visszatartani
a sírást. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy ki lát vagy ki nem csak
sírtam... Sírtam szüntelenül. Már egy ideje
áztatták a sós
Könnyek az arcomat és a szememet, amikor valaki hátulról
megfogta a vállam, minek következtében azonnal megfordultam de a sírásom
szakadatlan volt.
- Sara! - kiáltott fel Niall. - Miért sírsz? - én csak
megráztam a fejem.
- Sara ne aggódj nincs semmi baj. - Mondta Niall de, én nem
tudtam abbahagyni a sírást, és csak zokogtam. Pont úgy, mint évekkel ezelőtt. -
Nem lesz semmi baj, most már itt vagyok.
- Megígérted Niall. megígérted - nyögdécseltem nagy nehezen
a szavakat. - Megígérted, hogy sosem hagysz el de, itt hagytál. Évekig semmit
sem tudtam rólad.
- Sara, sosem hagytalak el. Mindig itt voltam... Itt voltam
veled idebent - tette a kezét a szívemre. - Tudom nehéz elhinni de, amikor tehettem,
meglátogathatlak, de az volt a kikötés, hogy te ne láthatsz engem. Mindig veled
voltam. Mindig megvédtelek mindentől.
Tudod milyen nehéz volt megállni, hogy ne szólítsalak meg? Hogy ne fussak utánad
és öleljelek át?
De nem tehettem... Tudom ez nem mentség és tudom, hogy sosem
voltam jó testvér de remélem, egyszer megbocsátasz. Sara én... Én nagyon
szeretlek. Ha valami baj történne veled én nem is, tudom, mit tennék. - Ezeknél,
a szavaknál már neki is javában áztatták a könnyek az arcát.
- Hiszek neked. Niall lehet, hogy van tökéletes báty, de nekem
nem kell. Nekem egy Nando's-os éjjelevő bolond szőke báty kell. Az pedig te
vagy, csak is te. És nekem te vagy a tökéletes báty, még ha nem is voltál mellettem
állandóan, de amikor kellettél, ott voltál és vigyáztál rám, még ha ezt nem is
vettem észre mindig. És én is szeretlek Niall. - hangzottak a szavak halkan ajkaimból,
de már nem sírtam, inkább örültem, hogy Niall megint velem van, ilyenkor nem
érdekel se Emily se Harry se senki. - Niall! Ugye sosem hagysz el?
- Ígérem. - mondta ki azt a szót, amitől ismét könnyek
szöktek a szemembe, de most nem a szomorúságtól. Ezek most örömkönnyek voltak,
amiket eddig csak Niall tudott kicsalni fogságukból.
Még egy jó darabig ültünk a parkban a hintákon közben Niallt
"megtámadta" néhány rajongója, akik képet és autogramot kérek tőle,
és ami meglepett néhányan tőlem is. Nagyon kedvesek, aranyosak voltak.
Most már értem, hogy miért szeretik ezt annyira csinálni a
fiúk.
- Niall kezd sötétedni. Nem kéne mennünk? - kérdeztem a
szomszédos hintán ülő bátyámtól.
- Miért kéne menünk? - kérdezte értetlenül.
- Tudod... Karmok, fogak, arcszőrzet, színváltós szem, nem
szeretnék áldozatokat pláne nem itt. - mondtam, hogy egyértelművé váljon neki,
hogy tudom a titkukat.
- Tehát Harry elmesélte. - ejtet meg egy kényszer mosolyt.
- Honnan tudtad, hogy Harry volt. - kérdeztem döbbenten.
- Nem tudtam de, most már tudom. - kuncogott fel. Mire én
egy hatalmasat löktem rajta majd én is, elnevettem magam. Elfelejtettem, hogy a
bátyám remek módon tud blöffölni.
- Na de most komolyan mennünk kéne nem? - kérdeztem rá
ismét.
- Ne aggódj rám csak a telihold veszélyes. - mosolyodott el.
- Hogy - hogy? Te csak ilyen teliholdas farsakk vagy? -
kérdeztem értetlenül, mire ő felnevetett.
- Nem. A többi hold csak az újoncokra veszélyes én már kb.
egy éve, vagyok vérfarkas. Tehát én már kordába tudom tartani a képességem. -
mondta miközben átkarolt a vállamnál, míg én az oldalát fogtam és így sétáltunk
a csillagos ég alatt, pont, mint régen...
