Mysterious Life

18. fejezet - A régi Krueger ház

Sziasztok! :)  Meghoztam az új részt! :)  Bocsi, hogy csak most de a sulival nagyon sok dolgom lett! :/  Remélem attól még olvassátok a blogomat továbbra is! :) Aki még nem iratkozott fel az tegye meg! :) Várom a komikat is! :) Jó olvasást! :*

Másnap 6 kor keltem fel és álmosan másztam ki az ágyamból. Este a lenti másik fürdőszobát használva zuhanyoztam le és a kezemet is ott kötöttem be. Az enyémbe még nem voltam bent, de bevallom nem is mertem, bemenni.
Fáradtan lesétáltam az emeletről és bementem a konyhába. anyáékon kívül senki sem volt még lent így hát egy puszival köszöntöttem őket és leültem közéjük.
- Történt valami tegnap este? - tette fel a kérdést anyu.
- Nem dehogy. Mi történt volna? - kérdeztem kissé félve.
- Semmi, semmi csak elég fáradtnak tűnsz. - válaszolt apa. Erre nem szóltam egy szót sem csak felálltam és a hűtőből kivettem a tejet és öntöttem magamnak egy pohárral. Visszaültem az asztalhoz és elkezdtem inni.
- Kicsim most nagyon fontos tárgyalásunk lesz, amin legalább egyikőnknek részt kell vennie. Én elmegyek rá de, apád itt marad segíteni nektek át cuccolni az új házba. - mondta anyu.
- Nem kell majd a fiúk, segítenek, menjetek el nyugodtam. - mondtam mosolyogva nekik. Meg kell beszélnünk a dolgokat, és nem szeretném, hogy ha most itt lennének.
- Hát rendben van kincsem, ahogy gondolod. De mi történt a kezeddel? - nézett rám furcsán apu.
- Semmi csak tegnap este le akartam jönni egy kis vízért és nem vettem észre, hogy a kés a pult szélén van és beleakadtam, de semmi komoly. - nyugtattam meg a szüleimet majd a reggelim, befejeztével elmosogattam a tányérokat a szüleim meg felmentek készülődni. Fél óra múlva már kész is voltak és miután elköszöntek tőlem indultak a dolgukra.
Mivel nagyon korán volt és csak én egyedül voltam fent nem volt jobb ötletem, mint kimenni egyet motorozni így hát fogtam magam felmentem az emeletre és bemerészkedtem a fürdőszobámba. Véres csempe fogadott de nagyobb kárt nem láttam. Gyorsan letakarítottam a csempét majd reggeli teendőim elvégzése után a szekrényem előtt álltam és kerestem, hogy milyen ruhát is kéne felvennem. A választásom végül egy kék rövid ujjúra és egy farmernadrágra esett. Felvettem néhány karkötőt majd befűztem egy övet a nadrágba. A Harrytől kapott nyaklánc vízálló így nem kellett levennem bármit is csináltam így hát az is rajtam volt.

 Felvettem a dzsekimet majd beleugrottam a cipőmbe zsebre vágtam a telefonom és a motorom kulcsáért nyúlva már indultam is. Már egy ideje motoroztam egyedül így hát gondoltam ideje társaságot hívni. elővettem a telefonom és megnéztem az idő. Fél nyolcat mutatott az órám így hát elővettem a dzsekim zsebéből egy cetlit és tárcsáztam a rajta található számot.
- Haló. - szólt bele az ismerős hang.
- Szia, Sara vagyok. Remélem nem keltettelek fel. Éppen motorozom és gondoltam ha van kedved te is kijöhetnél. - mondtam kissé félő hangon a telefonba.
- Oh... Ez esetben merre talállak. - szólt vissza és hallottam a hangján, hogy közben mosolyog.
- Itt vagyok a... - körbe néztem, hogy pontosan, hol is vagyok - A régi Krueger ház előtt. Tudod, hogy hol van? - Kérdeztem miután alaposan körül néztem.
- Krueger? Figyu ne csinálj semmit de legfőképpen, nehogy átlépj a kapun! Pár perc és ott vagyok! - kiáltott vissza rémülten a telefonba. Eléggé meglepődtem. Mi olyan rémisztő ebben a házban?
Azzal, hogy azt mondta ne menjek csak azt érte el, hogy még kíváncsibb lettem rá, hogy mi van odabent. Leállítottam a motort majd leszálltam róla és rátettem a bukósisakom. Lassan lépkedtem a kapu felé
majd a kidőlt kapun átlépkedve indultam el a romos ház felé amit már benőttek a különféle növények. Lassan  közeledtem a lépcső felé és a dülöngő ajtó felé nyújtottam a kezem. Mikor hozzá értem az ajtó egyre jobban kezdett mozogni mikor hirtelen valaki hátulról elkapott és elrántott a zuhanó ajtó elöl. Az ajtó hatalmas csattanással érkezet a földre és arabokra tört. Én rémülten álltam egy helyben hátam mögött a hős megmentőmmel.
A karjai közt tartott míg én remegve fordultam hátra hozzá. Ő állt ott teljes életnagyságában. Arcát még most sem láttam mivel a fekete bukósisak eltakarta. Mellkasára dőltem majd magamhoz szorítottam.
- Köszönöm. - suttogtam halkan majd éreztem ahogyan ő is megszorít.
- Nagyon dühös vagyok rád. - távolodott el tőlem egy kicsit de karjai még mindig nem engedtek el. - Világosan megmondtam, hogy ne majd be a kapun de te csak azért sem fogadtál szót. Meg is halhattál volna! - hallottam hangján, hogy komolyan gondolja és nagyon aggódott értem.
- Tudom, de hajtott a kíváncsiság. - mondtam kissé remegő hangon mert még mindig nagyon féltem.
- Ne akard megtudni, hogy mi van ebben a házban. - monda majd csukómnál fogva kihúzott a motoromhoz. - Hova menjünk? - tette fel a kérdést.
- Hát nem tudom. - válaszoltam és ültem volna fel a motoromra mire a gyomrom egy hatalmasat korgott.
- Szerintem a hasad eldöntötte. - nevette el magát. - Gyere utánam tudok egy jó helyet. - vigyorgott pimaszul.  10 perc motorozás után egy gyorsétteremhez értünk amivel szembe volt egy park.
Ő szó nélkül a park kapujába ment majd hirtelen megállt. Én követem.
- Miért jöttünk ide? Nem úgy volt, hogy enni megyünk? - kérdeztem értetlenül. A fején lévő sisakra mutatott majd hirtelen eszembe jutott, hogy még az enyém is a fejemen van. Nyúlni akartam, hogy kibújjak belőle, de ő hirtelen lefogta a kezem és leeresztette.
- Látni szeretnéd az arcom? - kérdeztem halkan szinte suttogva.
- Igen – válaszoltam rá határozottan.
- Hát jó. De ígérd meg, hogy utána is velem fogsz reggelizni. - Mondta, halkan és hallottam a hangján, hogy fél.
- Megígérem. - ekkor a sisakjáért nyúltam majd alul kicsatoltam és lassan, óvatosan húztam le a fejéről. Mielőtt tisztán láttam volna az arcát megfogta a kezem és megállította.
- Megígérted! - mondta hangosan. Mire én bólintottam. Ő elengedte a kezem én pedig lehúztam a fejéről a sisakot. Mikor teljesen levettem a fejéről a mellkasomhoz engedtem a sisakot majd ránéztem. Barna hullámos haja volt és gyönyörű égszínkék szemei. Nem értettem miért félt attól, hogy majd el fogok menni. Továbbra is az arcát kémleletem amikor hirtelen megláttam a bal oldalán lévő égésnyomot.
Hirtelen a szemébe néztem majd vissza az égésnyomra. Nem látszott annyira meg el is volt fedve alapozóval de ő valamiért mégis szégyellte azt. Én a szemébe néztem és abban a pillanatban hatalmasat kordult a hasam. Ő rémült tekintete várta a reakciómat mire én felkuncogtam.
- Na mehetünk enni? - kérdeztem vigyorogva. - Tudod a hasam elég türelmetlen. - néztem rá boci szemekkel.
- Még ezután is velem akarsz ebédelni? - kérdezte megdöbbent arccal de láttam rajta, hogy örül neki.
- Persze, miért mit hittél? - kérdeztem kuncogva majd a karjánál fogva vezettem a szembe lévő gyorsétteremhez. Miután leadtuk a rendelést leültünk egy asztalhoz. és beszélgetni kezdtünk.
- Mióta motorozol? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Hát már egy jó ideje, hivatalosan azt kéne mondanom, hogy 4 éve, de hazudnék. Igazából 3 évesen kezdtem elektromos motoron motorozni aztán 9-10 évesen már rendes motort adtak a kezembe. Vagyis inkább apám adott.
Anyám mindig is nagyon féltett a motoroktól és mindig is ellenezte, de én hajthatatlan voltam és apa mindig mellettem állt. - mosolyodtam el majd a szemébe néztem. - régen rengeteget voltunk együtt most meg... – hallgattam el egy pillanatra. - most meg örülök ha látom őket a napi 24 órából 20 percet. - fejeztem be a mondatot és a szemébe néztem.
- A te szüleiddel mi a helyzet? - kezdtem kérdezősködni. Ő elmosolyodott majd egy pillanatra lehajtotta a fejét és újra rám nézett.
- A szüleimet nem ismerem. Soha nem is ismertem őket igazán.  Nincsen testvérem barátom is alig. - mosolyodott el majd újra rám nézett.
- O te jó ég. Ebbe rendesen bele futottam. Nagyon sajnálom, nem tudtam. – kezdtem mentegetőzni de ő csak tovább mosolygott.
- Semmi gond.  nézet a szemembe.
- És te mióta motorozol? - kérdeztem tőle, hogy gyorsan témát váltsak.
- Hát 3 évesen volt egy lábbal hajtható motorom. - nevette el magát bár ettől a kijelentésétől rám is rám jött a kuncogás. - Rendes motoron már mondjuk azt, hogy 8 évesen. Akkor kötöttem el az elsőt. - ere a kijelentésre kikerekedett a szemem
- Nyugi csak vicceltem. Egy haverom adta kölcsön és nem 8 hanem 14 voltam. - mosolyodott el majd én a szememet megforgatva vigyorodtam el rajta,hogy bedőltem neki.
- Egyébként neved is van? Mert ha még nem tűnt volna fel, általában úgy szólítalak, hogy Ő... vagy Tudod.... vagy éppen Kösz, hogy megmentettél. - vigyorodtam el. Erre ő is elnevette magát.
- A Kösz, hogy megmentettél csak egyszer hangzott el. - mosolygott - Egyébként igen van nevem. - vártam, hogy folytassa de nem tette.
- És el is árulod? - tettem fel a kérdést tágra nyílt szemekkel.
- Jaa, hogy kíváncsi is vagy rá? Miért nem ezzel kezdted? - mosolyodott el pimaszul mire én csak egy szemforgatással reagáltam.